Ezt nem kell elolvasnod - ha csak nem épp aktuális önismereted mélyítése!

Ez a hírlevél képeket tartalmaz. Ha nem látod őket, akkor kattints ide és nézd meg a weboldalon

tobbvagy 500x100
2024. március 28. csütörtök

Kedves Látogató!

Ahogy a levél témája is már előre jelezte, önismeret mélyítésről lesz szó pár sorban. Talán azért kattintottál mégis rá, mert valamilyen formában időszerű az életedben.

Ismersz olyanokat, akik gondosan tervezik, hogy hamarosan terveket készítenek a terveikről?

Mások pedig talán kitartóan álmodoznak, hogy majd egy átlag szerda délelőtt egészen másképp lesz minden, függetlenül attól, hogy semmit sem változtatnak önmagukon és maguk körül.

Számukra ez bőven elég és megnyugtató. Így is eredményesen "haladnak" az életükben.

Van ilyen? Persze, hogy létezhet, de statisztikai számokkal nem tudok szolgálni. Bizonyára elég kevesen.

Évek óta dolgozom céljaikon magánemberekkel, márkaépítésükön kisvállalkozókkal. Látom az ismétlődéseket, vakfoltokat, nehezítő okokat. Kidolgoztam magamra egy megvalósítás tematikát és aránylag jól működött a demó, viszont nagyon vágyom rá, hogy csapatban, élesben túllépjünk a tesztelésen. VALÓSÍTSUK meg együtt a terveinket, álmainkat, céljainkat!

Van egy ajánlatom a számodra!
Csináljuk végig együtt! Összesen 13 alkalomról van szó.
Minden hónapban 1 délután, csak pár óra. Személyesen Budapesten, ha pedig lesz igény az online verzióra, akkor azt a saját fotelodból, otthonról.

Készítettem egy pár perces videót arról, hogy miért érdemes, miért pont most, mitől olyan különleges 2019. Érdekel? Itt tudod megnézni:

Megvalósítás tréning

megvalositas trening

Aki részt vesz a tréningen, az első találkozásunkkor ajándékba kap egy ÚJRAGONDOLÓ naplót és egy tollat hozzá, hogy folyamatosan dokumentálni tudja változását, elmozdulását, eredményeit.

konyv mix

Ha nincs kedved kimozdulni otthonról, nem vágysz csapatba, nincs kedved új embereket megismerni, de nyitott vagy az újratervezésre, akkor ajánlom figyelmedbe az ÚJRATERVEZÉS Naplót, amit 3-6 hónap alatt, egyéni tempóban lehet feldolgozni.

Abban az esetben, ha pont nem ilyen dolgokra lettél volna kíváncsi, de mégis kattintottál és elolvastad levelem... akkor esetleg gondolj arra, akinek ez érdekes és aktuális lehet. Hálásan köszönöm, ha továbbküldöd barátnődnek, kolléganődnek. Talán pont erre van szüksége jelen élethehelyzetében.

Tartalmas és töltekezős szép napokat kívánok!

szeretettel:

Hegedüs Erika
márka és lélek-restaurátor

Ha bármilyen kérdésed van, vagy jelentkeznél egyéni coaching munkára, tanfolyamra, kérlek küldj egy e-mailt a következő címre: era@tobbvanbenned.com

Ezt a hírlevelet azért kaptad, mert adatkezelési szabályzatom szerint korábban regisztráltál oldalamra, vagy emailcímed megadásával akció, szavazás, nyereményjáték során hozzájárultál információs anyagaim küldéséhez.

Ha nem szeretnél több hírlevelet kapni, akkor a leiratkozáshoz kattints ide

lanyok